Dr.
Watson összetámasztott ujjakkal ült rendelőjében, és szörnyen unta magát. A
sűrű, meglehetősen kétértelmű telefonüzenetek Sherlock és közte némileg
csökkentették penészedési folyamatát, de nem állíthatták meg az unalom lejtőjén
való csúszást. Úgy érezte, kiugrik első emeleti munkahelyéről, ha még egy
páciens a szeme elé kerül. Ráadásul ez az új asszisztens-kereső procedúra is az
ő vállát nyomja! Bár, jobban meggondolva, bárki mást szívesebben látott volna
helyes kis nővérke ruhában, mint a mázsás súllyal a világra nehezedő Gretchent,
aki két napja távozott, súlyos hisztériás rohamok közepette, a rendelőből. John
aznap öt, hölgynek nemigen nevezhető nőt interjúvolt meg, s nem egyszer igen közel
járt az idegösszeomláshoz. Mikor újabb kopogás zavarta fel keserű
önsajnálatából, kész lett volna felajánlani lelkét a sátánnak, csak ne egy
újabb asszisztens legyen az! Unott morranás hagyta el a száját „szabad”
gyanánt. Az ajtóban álló, térd fölé érő szoknyát és tíz centis magas sarkú
cipőt viselő fiatal nő láttán azonban John hirtelen megkérdőjelezte mostanában
kiburjánzó, vélt nemi identitását.
Felpattant,
és lovagiasan előrenyújtva kezét invitálta a hölgyet az asztallal szemben álló
székhez. Johnt mindig is frusztrálta magassága, s a Sherlockkal való,
meglehetősen tisztázatlan kapcsolata során beletörődött, hogy minden
tekintetben ő marad alul. Most azonban büszkén húzhatta ki magát, a lány
ugyanis még magas sarkú cipőben is alacsonyabb volt nála. Miután megtörtént a
kölcsönös bemutatkozás – a csinos nőt Nadine-nak hívták – John fontoskodó
kérdéseket tett fel, teljesen feleslegesen, hisz már az első pillanatban tudta,
hogy megvan az új nővérke. Mikor pedig vizualizálta az enyhén szexista
egyenruhában Nadine-t, egyből jobb kedvre derült. Magában máris dörzsölte a
tenyerét: egyfelől mégsem teljesen reménytelen a dolog, és talán beteges
vonzalma a férfiakhoz egyedül Sherlocknak szól, másfelől végre igazán
féltékennyé teheti lakótársát. Hisz Nadine nemcsak gyönyörű volt vörös hajával,
szeplőivel, a megfelelő helyeken telt idomaival együtt, hanem igazán okos és
szellemes is. Ráadásul olyan nőnek látszott, aki nincs tisztában testi
adottságaival, s teljesen ártatlanul hódít. John már előre kajánul vihogott
magában, amikor elképzelte Sherlock és Nadine szópárbaját – főleg, mert az
irodalom terén igen gyenge Sherlockot fölényesen kiüthetné a bölcsész
végzettségű lány. Ez lesz ám a jó móka!
John
felvette Nadine-t, és napról napra nagyobb kedvvel járt dolgozni. Sherlockkal
úgy viselkedett, akár egy hisztériás kisgyerekkel: legyintett féltékeny
jeleneteire, kinevette fölényes, hideg, tettetett közömbösségét, szánt
szándékkal, rendszeresen túlórázott, természetesen új asszisztensét is bevonva,
s otthon csöpögős ódákat zengett a fiatal nő erényeiről mind testi, mind
szellemi értelemben. Sőt, titkon még egy fényképet is készített Nadineról a
mobiltelefonjával, amint a viszonylag rövidre szabott szoknyában próbált meg
valamit levenni a polcról, persze úgy, hogy nyújtózkodnia kelljen. Az elkészült
művet azonnal továbbította Sherlocknak, a „keményen
folyik a munka” enyhén kétértelmű üzenettel kiegészítve. Johnnak tetszett a
fotó, Sherlocknak már kevésbé. Gunyorosan méltatta az egész, „ledér,
erkölcstelen, semmirevaló” női nemet, majd természetesen még este hat órakor is
pizsamában, a fal felé fordulva duzzogott. John némán rázkódott a nevetéstől.
Nadine
már egy hónapja dolgozott nála, amikor végre sikerült elcsábítania, bár, az
igazat megvallva, ha nagyon akarta volna, már az első percben bármit
megtehetett volna a lánnyal. Nadine, jó munkaerőhöz illően alázatos volt,
szorgalmas, szó nélkül maradt bent akár minden este főnökével. Johnnal jó volt
beszélgetni, s igazán kíváncsi volt rá, hogy vajon valami mást is ilyen jól
lehet csinálni vele. Igazi, dédelgetnivaló kisfiúnak tűnt, akitől minden nőben
feltámad az anyai ösztön, és mégis, kétértelmű utalásaival, pajzán, de nem
tolakodó vicceivel azonnal levette a lábáról Nadine-t. Külön örömmel töltötte
el a régimódi nővérkeruha, amin felül mindig „véletlenül” nyitva maradt néhány
fránya kis gomb. Tudta, hogy John rajta legelteti a szemét, épp ezért még rá is
játszott az ártatlan lány szerepére, akinek fogalma sincs róla, miben áll a
vonzereje. Hétfőn este, mikor távozni akart a rendelőből, John mögé lépett, a
válla fölött átnyúlva becsukta az ajtót, maga felé fordította, és szó nélkül
megcsókolta. Nem Nadine-on múlt, hogy ott helyben nem történt más. John
meghívta a lakásába, s Nadine szíve dupla okért dobbant: hisz végre
megismerheti a nagy Sherlock Holmes-t, akit pokolian jóképűnek tartott John
számítógépének hátterén látva. A lányt nemigen zavarta a láthatóan a
barátságnál jóval többet sejtető kapcsolat a két férfi között.
John
ölbe kapta Nadine-t, úgy vitte be a lakásba – nem tervezte, hogy máris összefutnak
Sherlockkal, de nála soha nem lehet tudni, mit és mikor csinál, s ha véletlenül
belé botlanának, jól jön a hatásos belépő. Becsapta maga mögött a bejárati
ajtót, majd sietősen lépkedett a szobájába, aminek ajtaját szándékosan résnyire
nyitva hagyta. Ezután hagyta, hogy a felajzott Nadine magára húzza az ágyon.
Mielőtt igazán a dolgok mélyére hatolhatott volna, kicsapódott az ajtó, és
megjelent Sherlock Holmes, teljes életnagyságában, amitől mind Nadine, mind
John lélegzete elakadt, ugyanazon okokból. Sherlock tengerszín szemei szikrákat
szórtak, cikáztak a zilált külsejű, ám nő létére igencsak szemrevaló Nadine, és
a mindenre kész John között, akik még mindig félig egymáson, de mindketten rá
néztek. Egy hosszú pillanatig merőn méregették egymást, majd Nadine felkelt az
ágyról, és magával húzta a férfit, aki talán csak John jelenlétének
köszönhetően nem tiltakozott.
John
némán, enyhe meglepetéssel figyelte, ahogy asszisztense lágyan végigsimít
Sherlock karján, a finom, hosszú ujjaktól a vállig, majd lecsúsztatja róla a
zakót. Nadine ezután megcsókolta Sherlock finom bőrű nyakát, s mindhárman
meglepődtek rajta, hogy a göndör hajú férfi ezt kéjes sóhajjal és lehunyt
szemmel élvezte. Nadine beletúrt Sherlock hajába, és élvezettel konstatálta,
hogy John kettősük láttán még inkább lázba jön. Közelebb húzta magukhoz Johnt –
Sherlock transzállapotban bámult maga elé – és egymás felé fordította a két
férfit. Nem sokat kellett várnia csókjukra, és szeme kitágult az izgalomtól –
hisz nem mindennap látja az ember, hogy két Adonisz egymásnak esik. Szerencsére
egyikük sem feledkezett meg róla: a két férfikéz szinte egyszerre nyúlt érte…
Nadine
örömmel konstatálta, hogy a két férfi szinte verseng azért, hogy ki érjen
többet hozzá, ki csókolja. A lány ezen meglepődött, mert tudatalatti célja az
volt, hogy Sherlock és John egymásra találjanak, s megszűnjön a köztük vibráló,
elviselhetetlen szexuális frusztráció. Arra nem gondolt, hogy kis akciója ilyen
jól sül majd el. Sherlock „Szűz” Holmes és Dr. John „Agglegény” Watson
felejthetetlen perceket okozott neki, s a furcsa összejövetelen senki nem
maradt csalódott, mindenki titkos, szégyenkezve titkolt vágya felszínre
bukhatott – és ki is elégült. Hajnaltájt, egészen bizarr módon, középütt Nadine,
jobbján John, balján Sherlock, egymást ölelve merültek álomba.
Másnap
reggel Nadine teát főzött mindhármuknak, és még palacsintát is sütött főnökének
és a magándetektívnek. Az asztalnál nem sok szó hangzott el, sokkal több
sejtelmes somolygás, szemek összevillanása jellemezte a házban ritkán látott,
ínycsiklandó reggelit. Hármójuk közül Sherlock volt leginkább zavarban, John és
Nadine nem egyszer kacsintottak össze a férfi piruló arcát látva. Miután
befejezték, főnök és beosztottja egymásba karolva indultak munkába, de előtte
még kétfelől arcon csókolták a teljesen összezavarodott, és tőle szokatlanul
hallgató Sherlockot.
Kilépve
az utcára, felnéztek a hálószoba ablakára, amely annyi szenvedélyes pillanatot
látott előző este, s John megszólalt:
-
Azt hiszem, ez egy csodálatos barátság
kezdete! – Nadine ránézett, s mindkettejükből kitört a felszabadult nevetés.
Hello :D
VálaszTörlésEz volt az első gruppen fic amit olvastam és wow. Nekem nagyon tetszett :D itt elírtad ->Gunyorosan méltatta az egész, „ledér, erkölcstelen, semmirevaló” női nemet, majd természetesen még este hat órakor is pizsamában, a fal felé fordulva duzzogott.
Szerintem egész jól visszaadtad a féltékeny "szűz" Sherlock-ot, és Johnról nekem is az a véleményem hogy egy dédelgetni való cukorbogár, és egyszerre férfias és macsó :D
Hogy bíráljalak is, nekem egy kicsit Nadine központú volt az egész, és Sherlock-ból nem néztem volna ki, hogy ilyen könnyen belemegy az édes hármasba.
Egyébként élvezet volt olvasni, szépen fogalmaztál szóval csak így tovább. :)
Szia!
TörlésHű, te vagy az első kommentelőm, iszonyúan köszönöm, hogy időt szántál a hozzászólásra *.*
Köszönöm szépen az észrevételeket! :) Igen, nem titkolom, hogy itt a lány amolyan főszereplő, de hadd védekezzem azzal, hogy már nem tudtam visszafojtani a fanatizmusomat, és muszáj volt ennyire egy nő szemszögéből megírnom :) Jogos, Sherlock igazából azért megy bele, hogy Johnnal is együtt lehessen :D :)
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy írtál! =) Gyere máskor is! ;)
Nadine a nagy Johnlock shipper! Imádtam ezt a kis fordulatot. Szépen meg volt írva és tele volt érdekes fordulatokkal, bár jobban szerettem volna még többet olvasni arról, hogy Sherlock és John mikét ugrott egymásnak. ;) *kisperverzvagyoktudom* :D
VálaszTörlésKöszönöm szépen a véleményed! Nagyon jólesik, hogy tetszett! Ígérem, lesz olyan rész is, amikor erről is bővebben olvashatsz ;) :D
Törlés